Fifty shades of green

Fekete olívás gnocchi paradicsomos-tökös raguval

Szeretjük az olasz konyhát, és bár már többször voltunk Olaszországban is, valamiért mindig leragadtunk a pizzánál és lasagne-nál. Pedig a finom, házi olasz ételek magukért beszélnek. Egyszerűek és nagyszerűek, kevés hozzávalóból készülnek, nem gondolják túl az ízeket, nem flancolnak, mégis minden harmonikus és ízletes. Tervezünk tavasszal ismét egy kisebb kirándulást tenni, ismét a szívünknek oly… Tovább »

Ratatouille leves gyökérzöldségekből

Már 5. napja havazik kisebb-nagyobb megszakításokkal. Reggelente, esténként és hétvégente a közlekedés kezd nehézkessé válni; az osztrákoknál van egy örök érvényű szabály, miszerint munkaidőn kívül nem dolgoznak. Ez vonatkozik a hó- és úttakarításra is. Így volt, hogy késő délután, 7 után 30-cal vezettem haza a jeges úton; vagy hajnalban G. a 30 cm-es hóban vezetett… Tovább »

Vegán “húsos” gombóc káposztával

Olykor-olykor tudatosan rákapunk az osztrák konyhára. Szeretem, általában egyszerű ételek, ugyanakkor finomak, na és persze az osztrákokra jellemzően low-budge-ből is elkészíthető. Garasosabb népet kevesebbet láttam, – de ez egy másik történet. Van egy finom hússal töltött gombócuk, amit csak egy kis fűszeres káposztaágyon tálalnak. Nagyon egyszerű dolgunk volt, igazából csak a darált húst kellett helyettesítenünk… Tovább »

A sajtmentes sajtszósz

Film- és jó sorozatfüggők, nagy moziba járók vagyunk. És természetesen szeretünk nassolni is. A moziba majdnem ugyanaz a választék, mint otthon: tortilla chips salsával vagy sajtszósszal (ami ugye nálunk alapból kilőve), vagy választhatunk sós és édes (WTF?!) popcorn között. (Persze, lehet a mi hibánk, hogy eddig nem próbáltuk ki az édes popcornt, de minket valahogy… Tovább »

Lencsés rizs sült burgonyával és zöldségekkel

Elsőnek furcsának tűnhet a lencsét és rizst párosítani, de jó páros. Olyannyira, hogy így ez az egytál étel teljes értékű fehérjét, és mind a 9 eszenciális aminosavat tartalmazza, amire szervezetünknek szüksége van. A tetejére egy kis topingnak most bolti – oh, igen szoktunk ilyet is enni, mi sem vagyunk tökéletesek és készítünk el mindig mindent… Tovább »

Diópestóval töltött cukkini serpenyőben sült burgonyával

Ha szüleim – vagy bármely családtagjaink, barátaink – meglátogatnak, nem engedünk belőle, csak vegán ételek kerülhetnek az asztalra. Nagy dilemmában voltunk, mikor jöttünk. Anyám a könnyebbik eset, elég fogékony mindenre, szeret új ízeket kipróbálni, más konyhák ételeit is szívesen kipróbálja, így tudtam, nem lesz nehéz, hogy akár napokig is csak a mi ételeinket egye. Apám… Tovább »

Delhi wrap kurkumás burgonya krokettel és ananász-mangó chutney-val

Oké-oké, tagadhatatlanul a kedvencem, függőjévé váltam és hármat megeszek belőle egymás után, pedig már a kettő után is fullon vagyok! De jesszus, a kurkumás burgonya krokett a szójajoghurttal és az ananász-mangó chutney-val – mennyei! Szuper ízkavalkád! És azt hiszik a földi halandók, hogy mi vegánok csak füvet eszünk! Bocsássatok meg, nem akarok cinikus lenni, de… Tovább »

Chilis rakott burgonya kelbimbóval

A héten “abból főzz, amid otthon van” projektet tartok. Jellemző rám, hogy egy kisebb üzemi konyhával kellene rendelkeznem, mert rengeteg száraz, tartós élelmiszert vagyok hajlandó felhalmozni; ill. sokszor a boltok polcain nem találok darabonként zöldséget vagy gyümölcsöt, csak műanyag dobozokban előre csomagolva. Sajnos nálunk a környéken sem piac, sem zöldséges nincs, csak a nagy szupermarketek…. Tovább »

Klasszikus vasárnapi ebéd újra gondolva

Szerettem a vasárnapi ebédeket. A rántott húst petrezselymes burgonyával vagy krumplipürével és uborkasalátával. Újra gondoltam a receptet és elkészítettem mindenmentesen, arra az esetre, ha valaki a megszokott ízekre vágyna, de épp nincs kedve húst enni, vagy épp tojás- ill. laktózérzékeny lenne. Az eredmény? Egy csak zöldségekből álló, tápláló, finom és egészséges étel, amely a jó… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!